Napelemes szaldó elszámolás: fontos kérést kaptak az érintettek
A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke kéri, hogy a napelemtulajdonosok minden fórumon fejezzék ki elégedetlenségüket a havi szaldó elszámolásra való kötelező átállással kapcsolatban.
Mint jelezte, a kormány intézkedései az elmúlt években nagyon ártottak a hazai napelempiacnak, és az új lépésnek is súlyos következményei lehetnek.
Még mindig nem ültek a hullámok azután, hogy a Tranzit Fesztiválon egy rövid videóban jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter, hogy míg a napelemet korábban telepítők is kiesnék az éves szaldóelszámolásból, helyett havi alapú bruttó rendszerbe kerülnek január 1-től.
A LEGTÖBB ÉRINTETT ESETÉBEN EZ AZT JELENTI, HOGY A BERUHÁZÁSÁNAK MEGTÉRÜLÉSE 20-25 SZÁZALÉKKAL ROMLIK.
Az új napelemes szabályok részleteikben még nem ismertek, arról a kormány azóta is tárgyal, de a legtöbb háztáji kiserőműves felháborodott a hír hallatán.
Szilágyi László, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke a szeretlekmagyarország.hu-nak azt mondta az üggyel kapcsolatban, hogy a probléma súlyos, és ennél jóval összetettebb, de nem megoldhatatlan, éppen ezért hamarosan tárgyalóasztalhoz ülnek az Energiaügyi Minisztériummal.
Mint ismertette, a napelemipart három fő szegmensre lehet osztani: háztartási méretű kiserőművek, kis- és középvállalkozások, ipari épületek, közintézmények napelemes rendszerei, valamint kereskedelmi célú nagy napelemerőművek. Az utóbbi években különböző kormányzati intézkedések hátráltatták ezek fejlődését.
Felsorolása szerint kereskedelmi célú új napelemparkok engedélyezése 3 éve nem történt Magyarországon, ami súlyos helyzetet teremtett a napelem-telepítő cégek számára. Bár tervezik az engedélyek kiadását 2028-tól, az addig eltelt 5 év munka nélkül hagyja ezeket a vállalkozásokat.
Háztartási méretű napelemes kiserőművek telepítésére is kevesebb igény érkezett az elmúlt hónapokban, mert az általános bizonytalanság miatt sokan kivárnak a beruházásaikkal.
A BRUTTÓ ELSZÁMOLÁSI RENDSZER, AMIT BEVEZETNI TERVEZNEK, MÉG NINCS RÉSZLETEIBEN KIDOLGOZVA, ÍGY A BERUHÁZÓK NEM TUDJÁK PONTOSAN KISZÁMOLNI A MEGTÉRÜLÉST, AMI SZINTÉN VISSZATARTÓ ERŐ.
Az áram-visszatáplálás ideiglenes felfüggesztése miatt a napelemipar 2022 végén 90 százalékkal csökkent, és tömeges elbocsátásokra került sor a napelem-telepítő cégeknél.
A legújabb probléma az éves szaldóelszámolás januártól havi elszámolásra való áttérése, ami különösen hátrányos az elektromos fűtést használóknak, mivel télen nagyobb az áramfogyasztás. Az áramtermelés havi elszámolásnál nem veszi figyelembe az évszakok közötti különbségeket, így a beruházások megtérülése kétségessé válik.
Szilágyi hozzátette, Lantos Csaba csupán egy rövid videóban beszélt az éves szaldóelszámolás megszüntetéséről, még nem született róla jogszabály, így a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség jogilag nem tud fellépni ellene. Ugyanakkor semmiképpen sem hagyják annyiban a dolgot, és a napelemet használókat is arra biztatják, hogy
MINDEN LEHETSÉGES FÓRUMON TEGYÉK SZÓVÁ AZ ŐKET ÉRT IGAZSÁGTALANSÁGOT.
„Ez teljesen pártpolitika-mentes téma, hiszen a nap mindenkire ugyanúgy süt. Én nem látom reménytelennek a helyzetet, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség folytat szakmai kommunikációt a kormánnyal, hamarosan tárgyalunk az Energiaügyi Minisztériummal, és elmondjuk az érveinket, javaslatainkat. Persze ha nem veszik figyelembe a kéréseinket, akkor nem lesz előrelépés. Már az is nagy segítség lenne, ha a kormány meghatározná a napelemesek számára, mennyiért lehet majd áramot venni és eladni" – mondta a szakember.
Forrás: Portfolio
További hírek
![Elfogadták az NZIA rendeletet az EU tagállamai](/imagefly/storage/news/1719842090_news-240701.jpg?w=800&h=600&fit=fill)
Elfogadták az NZIA rendeletet az EU tagállamai
Az Európai Unió tagállami kormányai 2024.05.27-én elfogadták a Net Zero Industry Act (NZIA) névre hallgató rendeletet...
![8G ENERGY az Intersolar Europe kiállításon](/imagefly/storage/news/1719487565_news-240627-1.jpg?w=800&h=600&fit=fill)
8G ENERGY az Intersolar Europe kiállításon
Az Intersolar Europe kiállítás – The World’s Leading Exhibition for the Solar Industry - 2024. június 19-21. között került megrendezésre München vásárközpontjában...
![Vállalatok energiaköltségének csökkentése](/imagefly/storage/news/1719226012_news-240624.jpg?w=800&h=600&fit=fill)
Vállalatok energiaköltségének csökkentése
A napelemes kapacitások robbanásszerű bővülése és a folyamatosan gyarapodó ipari energiaigények egyre többször okoznak kellemetlen egyensúlytalanságokat a villamosenergia-hálózatban...
![Megjelentek a 2024-es ÉLIP pályázatok](/imagefly/storage/news/1718718307_240618-hir.jpg?w=800&h=600&fit=fill)
Megjelentek a 2024-es ÉLIP pályázatok
Megjelentek a feldolgozóüzemek beruházásait támogató pályázati kiírások!
![Bővíti fenntarthatósági portfólióját a 8G ENERGY](/imagefly/storage/news/1718273174_hir240613.jpg?w=800&h=600&fit=fill)
Bővíti fenntarthatósági portfólióját a 8G ENERGY
A 8G ENERGY eddig is kiemelkedően teljesített a megújuló energiákat hasznosító technológiák piacán, azonban portfólióját tovább bővíti a fenntarthatóság jegyében.