Bréking! Visszavonulót fújt a kormánypárt napelem-ügyben!
Újabb fejlemények a szaldóelszámolás kapcsán a háztartási napelemtulajdonosok számára.
Arra kérem Lantos Csaba energetikai minisztert, hogy „a már megvalósult családi beruházások esetén ne vonjanak el szerzett jogokat, és a kormány döntsön az éves szaldóelszámolás visszaállításáról legalább azon családok esetén, akiket ez korábbi szerződéseik alapján is megilletett!” – posztolta ki percekkel ezelőtt Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető. Mindez afelé mutat, hogy az érintett mintegy 215 ezer napelemes háztartás számára nem lesz változás: 2024-től kezdve is éves szaldó szerint fognak elszámolni a szolgáltatójukkal.
Mi a bejelentés lényege?
A Facebook-poszt azt sugallja, mintha az uniós elvárások miatt tervezte volna a kormány az éves szaldó havira változtatását, utólag rontva a napelem rendszerek megtérülését, noha ezt a 2019-es direktíva egyáltalán nem írta elő. A direktíva ugyanis csupán a 2024-től újonnan csatlakozó napelemesekre vonatkozik majd, akiknek a bruttó elszámolási szabályrendszer szerint kell csatlakozni, így tehát a már éves szaldó szerint csatlakozott napelemesek elszámolását emiatt nem kellene havi szintűre megváltoztatni.
Kocsis Máté a posztjában lényegében az elszámolási szabály utólagos változtatását kéri számon, ami így rontja az érintett családok napelemes rendszereinek megtérülését, hiszen úgy fogalmaz: „nincs helye annak, hogy … rosszabb elszámolási feltételeket kapjanak azok a családok, akik az elmúlt években napelem felszerelésével igyekeztek csökkenteni a fogyasztásukat.” Azt is hozzáteszi, hogy "ők havonta átlagosan mintegy 20 ezer forintot takarítanak meg az áramköltségeiken".
A frakcióvezető emiatt leszögezi: „Nem fair velük szemben, hogy menet közben változnak a szabályok, nem fair, hogy korábban szerzett jogaik sérülnek, hiszen a napelemek telepítésekor más megtérülési feltételekkel számoltak”.
A fentiek miatt a poszt végén a rezsivédelem megvédésére hivatkozva leszögezi: arra kéri Lantos Csaba energiaminisztert, hogy
„A már megvalósult családi beruházások esetén ne vonjanak el szerzett jogokat, és a kormány döntsön az éves szaldóelszámolás visszaállításáról legalább azon családok esetén, akiket ez korábbi szerződéseik alapján is megilletett!”
Hogy jutottunk el idáig?
A Kocsis Máté felőli Facebook-poszt azután érkezett, hogy Lantos Csaba energetikai miniszter augusztus 26-án egy 1 perces Tik-tok kormányzati videóban jelentette be: a már megvalósult mintegy 215 ezer darab háztartási napelemes rendszernél 2024. január 1-től az a szabály fog életbe lépni, hogy „a feltelepítéstől számítva tíz éven át nem éves szaldó elszámolás lesz, hanem havi elszámolás”, aki pedig 2024-től újonnan csatlakozik a rendszerhez, számukra a bruttó elszámolás lép érvénybe egy uniós direktíva miatt.
A bejelentés komoly felzúdulást okozott a napelemesek körében, akik megtévesztve érezték magukat, hiszen úgy lehetett értelmezni, hogy a kormány 2024-től kezdve minden érintettet átterel az évesből a havi szaldóba, ami így utólag jócskán rontaná ezen beruházások megtérülését. Ez pedig szemben állt azzal az üzenettel, ami tavaly októberben, a betáplálási stop bejelentésekor, elhangzott a Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől, aki úgy fogalmazott, hogy a tavaly október 31-ig „befogadott igények kapcsán a szabályozás már nem fog változni”, tehát ők még az éves szaldó elszámolás szerint csatlakozhatnak és abban is maradnak, és ennek megfelelően kalkulálták ki a napelemes rendszereik megtérülését is.
Ezután tavaly novemberben a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal kiadott egy rendeletmódosítást, ami a havi szaldó bevezetésére utalt 2024-től. Ezután a Portfolio elsőként írta meg, hogy az ágazati-szakmai értelmezés szerint ez afelé mutat, hogy az évesből a havi szaldóba átkerülhetnek az érintettek, majd a miniszterváltással is terhelt időszakban az értelmezést firtató sajtókérdésünkre nem érkezett válasz.
A minapi rövid Tik-tok videó után az Energetikai Minisztérium múlt hétfőn és kedden két nyugtató célzatú közleményt is kiadott, azt hangsúlyozta, hogy a tárca tekintettel lesz a már telepített rendszerek megtérülési szempontjaira. A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség elnöke közben azt hangsúlyozta: leginkább költségvetési oka lehet annak, hogy az évesből a havi szaldóba terelné át 2024-től a kormány az érintett napelemeseket. Emögött - amint levezettük - az az összefüggés, hogy ha a napelemes a nyáron megtermelt többlet energiát nem tudja szembe állítani a téli megemelkedett áramfogyasztásával, és így a jelenleg érvényes 36 forint körüli rezsivédett áron kénytelen vételezni az áramot, (az elektromos fűtésre áttérés esetén pedig sokaknál lépne be az átlagfogyasztás feletti részre érvényes 70 forint), akkor ez amellett, hogy drasztikusan kitolja ezen rendszerek megtérülését, javítja az egyetemes szolgáltató MVM pénzügyi helyzetét, és így kevesebb pénzre lesz szüksége a költségvetés rezsivédelmi alapjából.
Mindezek után a szeptember 1-jei Energia Veszélyhelyzeti Operatív Törzs ülésén is szóba került az évesből havi szaldóba átterelés kérdése, illetve a vele járó nagy felzúdulás és a politikai szempontok is. A Portfolio információi szerint ezen szempontokkal szemben a tárca számításai szerint mindössze évi 15-16 milliárd forint körüli éves megtakarítás állna a rezsivédelmi alapban, és ezen költségvetési vs. politikai megfontolások vezethettek el Kocsis Máté mai bejelentéshez.
Forrás: Portfolio
További hírek

Olyan dolog történhet a napelemeknél, amire már régóta nem volt példa
A telepítési számok alapján már most látszik, hogy 2023 brutális rekorddöntést hoz a magyarországi naperőmű-kapacitás bővülésében.

Tiszták végre a szaldó elszámolás keretei, piaci mechanizmus jöhet a bruttó elszámolásban.
A minapi energiaügyi minisztériumi egyeztetésen tisztázódtak végre a szaldó elszámolás keretei, így eldőlt, hogy minden HMKE-tulajdonosra érvényesek a szabályok, nemcsak a lakosságra, a rendszerhasználati díjfizetés kérdése is kitisztult...

Újabb három fontos hír jelent meg a napelem tulajdonosok számára
Három nagyon fontos üzenetet is beleírt az Energiaügyi Minisztérium a hétfő esti Facebook-posztjába, amely a vállalati és lakossági napelemeseknek egyaránt rendkívül fontos a szaldó, illetve a bruttó elszámolási rendszer kapcsán.

Rendkívül fontos hírek jelentek meg a lakossági napelemtulajdonosok számára!
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a lakossági napelemek betáplálási stopja feloldásáról, illetve a jövő évtől érvényes bruttó elszámolásról új és egyúttal rendkívül fontos bejelentéseket tett a szerdai Kormányinfón.

Napenergia: itt a megtérülési áttörés, fontos bejelentést tettek
Számos tényező segítheti a napelemtelepítéseknél a megtérülési idő felgyorsulását.