Bajba kerülnek a 100%-os napelemes pályázat nyertesei?
Több, mint másfél évvel a pályázat benyújtása, és a 40%-os előlegek részbeni kifizetése után idén júliusban újra megnyílt az online elszámolási felület a 100%-os lakossági napelemes pályázatban.
Mind a pályázók mind a kivitelezők nagy reménnyel várták ezt a pillanatot abban bízva, hogy végre elindulhat a mintegy 35 000 lakossági projekt kivitelezése még a téli fűtési szezon előtt.
Olyan nagy volt a bizalom, hogy ügyfeleink között többen kiköttették a gázt, mondván napelemmel és hőszivattyúval fogják megoldani a fűtést.
NEMCSAK ŐK VANNAK AZONBAN EGYRE KOMOLYABB BAJBAN, HANEM SZINTE MIND A 35 000 NYERTES.
Miről szól a pályázat?
„A” projekt esetében maximum 5 kW-os napelemes rendszerre lehetett pályázni,
„B” projekt esetében komplex energetikai felújításra (napelem, akkumulátor, hőszivattyú, nyílászáró csere, illetve egyéb kisebb beruházások)
A 40%-os előleg ugyanis az anyagigény körülbelül felére elegendő csak. Bár júliusban több száz megvalósult projekt utáni elszámolás került beküldésre a pályázatot lebonyolító ÉMI Nonprofit Kft. részére, a fennmaradó összegből tudomásunk szerint egyetlen cég sem kapta meg a járandóságát. Így nem csoda, hogy az éppen csak elindult kivitelezések leálltak.
Több okból is veszélyes, ha nem indulnak meg nagyon rövid időn belül a kifizetések.
Egyrészt a pályázat kiírásának pillanatában a legtöbb projektet valóban meg lehetett volna valósítani a megítélt támogatási összegből önerő nélkül. 2022 közepére-végére azonban olyan mértékű áremelkedés volt a piacokon, hogy a legtöbb esetben 20-30%-os önerő bevonására lett volna szükség (ezt sokan be is fizették a kivitelezőknek). Mostanra az árak némileg konszolidálódtak, így a nyílászáró cserén kívül ismét 0 Ft önerőből megvalósítható a legtöbb projekt elem. Azonban az óriási infláció és a világpiaci árak kiszámíthatatlansága miatt elképzelhető, hogy hamarosan újra rá fog kelleni fizetni a lakosságnak a támogatási összegre.
Nagyon jelentős probléma, hogy a folyamatos szabályozási változtatások (szaldó-bruttó mizéria, visszatáplálási stop) valamint a szolgáltatók lassú ügymenete miatt (sok engedély kérelem még 2022 november vége előtt lett benyújtva, melyre a mai napig nem érkezett válasz) számos kivitelező cég az életben maradásért küzd, vagy épp már nem is működik.
A közösségi médiában naponta jelennek meg a kétségbeesett posztok, hogy a nyertesek kivitelezője eltűnt. Sokszor a 40%-os előleggel együtt. Hogy ezeknek a nyerteseknek, így mi lesz a sorsuk arról senkinek nincs tudomása.
MAGA ÉMI IS ÚGY TŰNIK, HOGY CSAK AZ IDŐT HÚZZA.
Hiánypótlásban kérnek módosításokat, majd következő körben annak ellenkezőjét. Számos példa van arra, hogy a Felhívással ellentétes dolgokat kérnek, illetve ami A esetben A ügyintézőnél zökkenőmentesen átment, az B ügyintézőnél elutasításra kerül. Olyan adminisztrációs terhet tesznek a lakosság, illetve a lakossági pályázatokat kezelő cégek nyakába, melyek egyáltalán nem indokoltak. Sok pályázatíró céggel vagyok kapcsolatban, illetve a mi pályázatírói üzletágunk is több, mint 20 főből áll, sokuk évtizedes tapasztalattal bír, és
Sajnos az az egységes álláspont, hogy ilyen rosszul összeállított és a támogatói oldalról menedzselt pályázatot soha nem láttunk. Pedig lehetne ezt sokkal egyszerűbben is!
Ki kell azonban tartani a nyerteseknek és lehetőség szerint meg kell valósítani minden projektet, mert ilyen mértékű támogatás a jövőben nem várható. Szakmai oldalról azt javasoljuk, hogy ahol csak módjukban áll, ott egyeztessenek a kivitelezőjükkel és a hagyományos hálózati inverterek helyett hibrid invertereket telepítsenek a napelemes rendszerekhez. Így most kisebb ráfordítással megnyílik hosszútávon is a lehetőség az energia tárolására utólagos módosítások és jelentős plusz költség nélkül. Azonban,
HA A TÁMOGATÓ NEM INDÍTJA MEG HALADÉKTALANUL A KIFIZETÉSEKET, AZ ELBUKOTT PÁLYÁZATOKBÓL JELENTŐS KÁR FOGJA ÉRNI NEM CSAK A KIVITELEZŐ CÉGEKET, HANEM SOKEZER RÁSZORULÓ CSALÁDOT IS.
További hírek
ESG-törvény részletszabályai
Az ESG-törvény részletszabályairól tartott előadást Molnár Csaba Gábor, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának ESG vezetője a „Sustainable World 2024” nevű Portfolio konferencia délelőtti előadásai során.
Módosul az EU Tetőtéri Napelem Szabvány
Korábban már beszámoltunk róla, hogy fontos változásokat tervez bevezetni az Európai Bizottság a tetőtéri napelemek terén...
AGRIPV napelemek fontossága
A „2007. évi CXXIX. törvény a termőföld védelméről” szerint a termőföldeket más célú hasznosításra, azaz olyan igénybevételre, mellyel a termőföld a továbbiakban....
Párizs 2024 fenntarthatósági szempontból
Vállalatunk kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, ennek jegyében többek között az energiahatékonyság növelésére, a megújuló energiaforrások minél szélesebb körű felhasználására.
Fordulópont a villamos energiában
2025-ben jöhet a fordulópont a villamos energiában: átveszi a megújuló energia a hatalmat a szén felett. Az elmúlt két évtized legmagasabb növekedése várható 2024-ben és 2025-ben a globális villamosenergia-keresletben.