SZALDÓS, VAGY BRUTTÓ ELSZÁMOLÁS?
MIRE SZÁMÍTSUNK ÉS HOGYAN ÉRDEMES MŰKÖDTETNI NAPELEMES RENDSZERÜNKET?
Egyelőre több részlet is bizonytalan a szaldós és bruttó elszámolás vonatkozásában a lakossági napelemek terén.
Mit is jelent a szaldós és a bruttó elszámolás? Akik napelem rendszerek után érdeklődnek, előbb-utóbb megismerkednek ezen elszámolás típusok részleteivel.
A szaldó – mely egyébként egy olasz eredetű szó, jelentése egyenleg – a napelemes rendszerek esetében egy gyakran használt kifejezés. Az éves szinten megtermelt és elfogyasztott energia különbözetét jelenti, melyet az áramszolgáltatóval kell rendezni. Az áramszolgáltató évente ellenőrzi, a napelem által megtermelt energiát, valamint, hogy mennyi került elfogyasztásra az adott évben. A kettő különbözetét nekünk kell rendeznünk az áramszolgáltató felé, amennyiben többet fogyasztottunk, mint termeltünk. Amennyiben többet termeltünk, mint amennyit elfogyasztottunk, az áramszolgáltatótól igényelhető vissza egy bizonyos összeg.
A szaldós elszámolásnak van havi formája is, a havi szaldós elszámolás, mely esetében az időintervallum jóval rövidebb, nem egy év, hanem egy hónap.
Azt viszont fontos észben tartani, hogy a visszaigénylés a jelenleg hatályos rendelet értelmében évi 12.000 kWh többlet termelés alatt adómentes és a többlettermelés nem vihető át a következő éves elszámolási időszakra.
Ezzel szemben a bruttó elszámolás esetén - mely várhatóan 2024 januárjában lép életbe - az egyenleg elszámolás nem energiában, hanem annak forintálisan kifejezett értékében történik. Az áramszolgáltató más áron fogja megvásárolni az általunk megtermelt energiát, mint amennyiért mi vásároljuk vissza az áramot a hálózatból. Az ár, amit az áramszolgáltató fog fizetni, még nem ismert.
A bruttó elszámolás esetén a villamosenergia díjának elszámolásában a tarifa akár napon belül is változhat. A nem lakossági fogyasztók esetén ez a sávos árazás már most is létezik.
A következő évtől kezdődően a rendelet alapján három idősáv léphet életbe a lakossági napelemesek számára. Meghatároznak egy nappali csúcsidőszakot, amely reggel 6-tól délután 5-ig fog tartani, valamint egy délután 5-től este 10-ig terjedő sávot és egy este 10-től reggel 6-ig tartó időszakot.
Hogyan tudjuk a megtermelt napenergiát a legoptimálisabban felhasználni?
Ahhoz, hogy növelni tudjuk a napelemes rendszer hatékonyságát, két megoldás közül választhatunk: fogyasztási szokásainkat legalább részben igazíthatjuk a napelemes rendszer termelési időszakaihoz, vagy akkumulátor segítségével eltárolhatjuk a többlet egy kis részét ezen időszakokból. Az akkumulátorokat energiatároló képességük miatt hasznosítjuk, így nincs ez másképp a napelemes rendszerek esetében sem.
Ha úgy döntünk, hogy energia fogyasztásunkat megpróbáljuk a napelemes rendszer termelési időszakaihoz igazítani, akkor erre egy jó megoldás lehet az elektromos autó töltése, amennyiben van arra lehetőségünk, hogy napközben otthon tartsuk az e-autónkat. Másik lehetőség, a használati melegvíz bojlerben való előállítása és tárolása. Gyakorlatilag tavasztól késő őszig napközben teljesen fel tudjuk melegíteni a használati melegvizet úgy, hogy közben még marad bőven szabadon felhasználható megújuló energiánk más célokra is. Ennek előnye, hogy nem igényel nagy beruházást, mint egy akkumulátor.
Természetesen ott van a másik lehetőség is, az akkumulátoros tároló használata, de ennek megtérülése jelenleg nehezen számszerűsíthető, azonban az ellátásbiztonság növelése érdekében egyre többen választják ezt a műszaki megoldást is. A napelemeknél használatos akkumulátor telepet úgy érdemes kialakítani, hogy az valamelyest túlméretezett legyen, hiszen a téli időszakban előfordulhat az, hogy akár több napon keresztül sincs megfelelő mennyiségű napsütés és ekkor is szükség lenne a napelemek által termelt energiára.
Milyen lehetőségeink vannak arra, hogy tovább növeljük a megtermelt napenergia azonnali felhasználását?
Amennyiben életvitelünk engedi, érdemes napi felhasználásunkat az áramtermelési időszakokhoz igazítani. Például háztartási készülékeinket érdemes akkor használni, amikor a napelem termelésünk éppen fedezi a fogyasztásukat. A legtöbb ilyen készülék manapság már időzíthető, így ez különösebb nehézséget már nem okozhat.
Valószínűleg nem tudunk minden fogyasztás ehhez igazítani, - például a TV nézést - de ha már csak néhány eszköz használatát akkora időzítjük, amikor a legoptimálisabb, már tovább tudjuk növelni pénzügyi megtakarításainkat és energiatakarékosságunk mértékét.
Forrás: yuxtaenergy.hu
További hírek
ESG-törvény részletszabályai
Az ESG-törvény részletszabályairól tartott előadást Molnár Csaba Gábor, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának ESG vezetője a „Sustainable World 2024” nevű Portfolio konferencia délelőtti előadásai során.
Módosul az EU Tetőtéri Napelem Szabvány
Korábban már beszámoltunk róla, hogy fontos változásokat tervez bevezetni az Európai Bizottság a tetőtéri napelemek terén...
AGRIPV napelemek fontossága
A „2007. évi CXXIX. törvény a termőföld védelméről” szerint a termőföldeket más célú hasznosításra, azaz olyan igénybevételre, mellyel a termőföld a továbbiakban....
Párizs 2024 fenntarthatósági szempontból
Vállalatunk kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, ennek jegyében többek között az energiahatékonyság növelésére, a megújuló energiaforrások minél szélesebb körű felhasználására.
Fordulópont a villamos energiában
2025-ben jöhet a fordulópont a villamos energiában: átveszi a megújuló energia a hatalmat a szén felett. Az elmúlt két évtized legmagasabb növekedése várható 2024-ben és 2025-ben a globális villamosenergia-keresletben.