Párizs 2024 fenntarthatósági szempontból

Vállalatunk kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, ennek jegyében többek között az energiahatékonyság növelésére, a megújuló energiaforrások minél szélesebb körű felhasználására.

Vállalatunk kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, ennek jegyében többek között az energiahatékonyság növelésére, a megújuló energiaforrások minél szélesebb körű felhasználására. Mindig kíváncsian várjuk, hogy a nagyobb országos, vagy akár nemzetközi rendezvényeken milyen megoldásokat alkalmaznak a szervezők a fenntartható jövő érdekében. Miközben az idei Párizsi Olimpián versenyző magyar sportolóinknak szurkoltunk, ebből a szemszögből is nyomon követtük az eseményeket. Jelen cikkünkben az idei Olimpia fenntarthatósági intézkedéseiről és eredményeiről számolunk be.

Párizs, Eiffel torony és az idei Olimpia hivatalos logója

A Párizsi Olimpiát a fenntarthatóság jegyében rendezték meg a Nemzetközi Olimpia Bizottság ajánlásának megfelelően, melyről már az ötkarikás játékok előtt többször is nyilatkoztak a szervezők. Igyekeztek szinte minden területen a zöld, környezetvédelmi szempontokat érvényesíteni, így például az olimpiai faluban kialakított szállásoknál, az élelmiszerellátásnál és vendéglátásnál, a sportesemények helyszíneinek kialakításánál, vagy akár az energiafelhasználásnál. Az előzetes kalkulációk szerint a fenntarthatósági intézkedések hatására 50 százalékkal csökkent az idei Olimpia ökológiai lábnyoma a 2012-es Londoni-, és a 2016-os Riói Olimpia átlagához képest.
A 2024-es Olimpiai helyszínek több, mint 90%-a már létező, ikonikus létesítményben voltak, vagy olyan építményekben, amelyek csak ideiglenesen kerültek felállításra és a játékok után lebontásra kerülnek. Az új létesítményeket kizárólag úgy alakították ki, hogy azok később is használhatóak legyenek, tehát főszempont volt az újrahasznosítás és a fenntarthatóság a játékok helyszíneinek kialakításában is. Az újonnan kialakított épületek közül egyet külön kiemelhetünk: az Aquatics Centre, mely 4680 négyzetméteres napelemes tetővel rendelkezik, amely a helyszín villamosenergia-szükségletének 20%-át biztosítja, továbbá a lelátókon található ülések újrahasznosított műanyagból készültek el. Az épület konkáv teteje lehetővé teszi a belső hőmérséklet természetes felmelegedését, a páratartalom szabályozását. Az építkezési munkálatok során 102 db fát is ültettek, mellyel a zöldterületek kiterjedését kívánták növelni a tervezők.
Párizs, Aquatics Centre

Az Olimpiai falut a korábbi konstrukciókhoz képest 30%-kal kevesebb szén-dioxid kibocsátással építették meg. A felhasznált építőanyagok több, mint 90%-a természetes, vagy újrahasznosított anyag volt és itt is nagyon figyeltek a zöld területek növelésére, hiszen 1000 db nagyobb méretű fát és 8000 db fiatal cserjét telepítettek a kivitelezők. A falu villamosenergia-fogyasztásának 15 százalékát a háztetőkön elhelyezett napelemekből származó fotovoltaikus energia fedezte, a hűtést pedig a tipikus klíma berendezések helyett, geotermikus hűtési rendszer biztosította. A fenntarthatóság tovább erősítése céljából a szállásokon újrahasznosított papírból készült kartonokból alakították ki az ágyakat, melyekre természetesen matrac is került, így a praktikum mellett a kényelem is garantált volt a sportolók számára.
Párizs, Olimpiai falu

A szervezők a rendezvényhelyszíneken értékesített élelmiszereknél és az Olimpiai faluban felkínált ételeknél is nagy hangsúlyt fektettek a fenntartható táplálkozásra. Megduplázták a növényi eredetű élelmiszerek mennyiségét, mellyel csökkenteni kívánták az étkezések karbonlábnyomát. Az egyszer használatos műanyagok számát a felére csökkentették, helyette legfőképp újrahasznosított papírból készült eszközöket kínáltak a sportolóknak és a nézőknek, melyeket később 100%-ban újra kívánnak hasznosítani. Hatalmas újdonságnak számított, hogy a különböző Olimpiai helyszínekre a nézők saját, újratölthető palackokat vihettek be magukkal és akár az ingyenes ivóvízpontokat is használhatták.

Az Olimpia különböző versenyszámainak otthont adó épületek, létesítmények kivétel nélkül megközelíthetőek voltak tömegközlekedéssel, kerékpárral egyaránt, 80%-uk az Olimpiai falu 10 km-es körzetében helyezkedett el, mely értelemszerűen önmagában is csökkentette a szén-dioxid kibocsátást, de emellett elősegítette a fenntartható mobilitási lehetőségek kiaknázását is. A szervezők, a sportolók és a több tízezres önkéntes segítő személyzet akár elektromos, hibrid és hidrogénüzemű járműveket is használhattak a rendezvény teljes területén a Toyota támogatásával.

Bátran kijelenthetjük tehát, hogy az idei, Párizs 2024 Olimpia valóban a fenntarthatóság jegyében került megrendezésre. Az ötkarikás játékok szervezői a megtervezéstől egészen a kivitelezésig szem előtt tartották az úgynevezett „életciklus” elméletet, azaz, hogy a kialakított létesítmények és az ezekben elérhető termékek és szolgáltatások nem csak az Olimpiai játékok megrendezése alatt, hanem utána is használhatóak, vagy újrahasznosíthatóak lesznek, továbbá a lehető legkisebb mértékben károsítják a környezetet.

Amennyiben szeretne ilyen, vagy ehhez hasonló témájú blog bejegyzéseket olvasni, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre, melyet a linkre kattintva tud megtenni: https://8genergy.hu/hu/hirlevel. Ha pedig Ön, vagy vállalata szeretne zöld jellegű beruházást megvalósítani, vagy felmérné a megújuló energiaforrás alkalmazási lehetőségét, esetleg kíváncsi a potenciális energetikai fejlesztésekre, akkor keressen minket bizalommal a b2b@8genergy.hu e-mail címen, szakértő kollégáink állnak szíves rendelkezésére!

forrás:

https://olympics.com/ioc/news/all-you-need-to-know-about-paris-2024-sustainability

https://www.archdaily.com/947655/venhoevencs-and-ateliers-2-3-4-win-competition-to-design-the-aquatic-center-for-paris-2024-olympics

https://maszol.ro/sport/Elkeszult-az-olimpiai-falu

 

2024.08.16
Kérjen ingyenes ajánlatot!
Ajánlatkérés