Helyben termelő és hibrid erőművek

A helyben, elsősorban saját célra termelő naperőművek megawattóránként akár 60 eurós árelőnyt is képesek biztosítani a piaci áramvásárláshoz képest: vagyis a felhasználók így jókora költségmegtakarítást érhetnek el a hálózati beszerzéshez viszonyítva.

A helyben, elsősorban saját célra termelő naperőművek megawattóránként akár 60 eurós árelőnyt is képesek biztosítani a piaci áramvásárláshoz képest: vagyis a felhasználók így jókora költségmegtakarítást érhetnek el a hálózati beszerzéshez viszonyítva. További előnyei is vannak az ilyen, valamint a nap- és szélerőműveket, illetve energiatárolót kombináló hibrid rendszereknek - hívta fel rá a figyelmet Fehér Róbert, a 8G Energy vezérigazgatója a Portfolio Energy Investment Forumon tartott előadásában. Jelen cikkünkben a konferencián elhangzott előadását mutatjuk be írott formában.

Az európai uniós nagykereskedelmi villamosenergia-piacokról elmondható, hogy jelenleg az árakat tekintve a normalizálódás stádiumában vannak. Az 55-80 euró/MWh árszint még magasabb, mint az árrobbanás előtti 40-50 eurós szint; a következő időszakban, 2025-től azonban az árak visszakonvergálhatnak erre a szintre, és hosszú távon a 40-60 eurós sávban alakulhatnak.

Az elmúlt időszak adatai alapján az őszi-téli félévben a magyar áramtőzsdén a napi (0-24h) átlagárak (84,5 EUR/MWh) megközelítőleg megegyeznek a napenergia-termelési órák (8-16h) időszakának átlagárával (83,6 EUR/MWh), addig a nyári félévben jelentős különbség látszik a két ár között (97,9 EUR/MWh és 47,4 EUR/MWh). A fenti jelenség a szereplők széles körét érinti, így többek között az ipari fogyasztókat, azokat az erőmű-tulajdonosokat, akiknek piacra termelő erőműveik vannak, és a KÁT-os naperőműveket is.
A naperőművek között ugyanakkor egyre nagyobb a saját célra termelő erőművek (SCTE-k) súlya, ezek részaránya a 7 GW-ot meghaladó beépített teljesítőképességű hazai fotovoltaikus kapacitásban már 9%-os. A saját célra termelő on-site napenergia-termelés 60 EUR/MWh árelőnnyel jár a piaci áramvásárláshoz képest, vagyis ennyit spórolhat meg a felhasználó egy helyben termelő energiarendszer esetén egy hálózatos beszerzéshez képest Ez annak köszönhető, hogy az energiaárra egyéb változó, a felhasználó által megfizetendő költségek is rakódnak külső villamosenergia-beszerzés esetén. A komponensek változásai pedig várhatóan jelentősen meg fogják határozni a nap- és különböző egyéb termelési forrásoknak a struktúráját a jövőben.


Ilyen többlet tétel a kereskedelmi margin és a fix adók; utóbbiak, illetve az adókulcsok ugyan várhatóan nem emelkednek, de az EKR fizetési kötelezettség is megjelenhet e körben. A nem lakossági áramfogyasztóknak a KÁT-kasszához is jelentős mértékben hozzá kell járulniuk a villamosenergia-költségeik részeként. Ez okozza ma az egyik legnagyobb problémát egy ipari energiafogyasztó számára: 2024 áprilisában ez az érték elérte a 27 EUR/MWh értéket, éves időtávon is átlagosan 15 EUR/MWh-t. A változó rendszerhasználati díjak esetében 2024-től átlagosan 20% csökkenés figyelhető meg, de még így is a legmagasabbak között van Európában.

A hibrid projektek konzervatív számítások alapján  is 5-8 év alatt megtérülnek. A helyben termelő (on-site) napenergia-termelés külső (hálózati eredetű) villamosenergia-beszerzéssel szembeni 60 euró/megawattórás árelőnye felett pedig további árelőny érhető el, ha a beruházás költsége a működési időszakra vetítve a vásárolt energia ára alatt alakul.

A költségeken túl vannak további előnyei is a saját célra termelő erőműveknek. Ilyen az energiaellátás diverzifikációja, az ez által elérhető részleges energiafüggetlenség, illetve az ellátásbiztonság növelése a helyi termelésnek köszönhetően. Bár az így termelhető energia az energiaigénynek csak 20-25%-át fedezi , kockázatkezelési szempontból azonban ez  rendkívül fontos. A pozitívumok között az ESG-szempontokat is meg kell említeni (dekarbonizációs tervbe illeszkedő beruházások, karbonlábnyom csökkentése, beszállítói értékelés, társadalmi és üzleti megítélés). Egyes ipari fogyasztókkal (beszállítókkal), szemben már alapvető elvárás Nyugat-Európában, hogy fenntartható infrastruktúrájuk legyen (beleértve a megújuló energiatermelést is).

Mivel a nap- és szélenergia termelési portfóliója jól együttműködik egy diverzifikált portfólióban, a naperőművi termelési görbéhez egy szélerőművi termelési görbe természetes kiegyenlítést tud adni. Bár 100%-os szigetüzemű megoldások gazdaságosan nem megvalósíthatóak, de a kihasználtsági arányok és a modellezések alapján a nap- és szélerőművek, illetve energiatárolók együttes alkalmazásával akár 70%-os önellátás elérhető, akár még visszwattos üzemmódban is.

A nap- és szélerőműveket, illetve energiatárolót kombináló hibridizáció arra is megoldást nyújthat, hogy a jelenlegi hálózati csatlakozási pontok kihasználtságát javítsák.  Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos csatlakozási pont (gyár, ipari park, KÁT-os, METÁR-os naperőmű, stb) mögé nem csak egy megújuló erőművet teszünk be, amely csak a kapacitás 25%-át foglalja le átlagosan, hanem többet is, megközelítve akár a 60-70%-át is. Ezzel is segítve a rendszer kihasználtságát, ugyanakkor sokkal nagyobb a természetes hedginget eredményez, amivel az árak is stabilizálhatóak, és energiatermelés is könnyebben optimalizálhatóvá válik.


Magyarország egyik legjelentősebb kiaknázatlan energetikai potenciálja az ipari parkokban rejlik, ahol a magyar ipari termelés és az energiafogyasztás nagy része is zajlik. Itt ki lehet alakítani olyan energiaközösségeket, amelyben a fel nem használt energiát át tudják adni más fogyasztónak. Az ipari energiaközösségek segítségével, illetve a lokális megújuló energiatermelési potenciál kihasználásával magasfokú önellátás és hatékony energiaelosztás érhető el. Emellett javítható a hálózatok kihasználtsága is. A villamos energiához hasonlóan a hőenergia tekintetében is számos együttműködési és optimalizációs lehetőségre van mód az energiaközösségekben az energiatermelés és az energiafogyasztás tekintetében.

Ha Ön, vagy vállalata szeretne ilyen jellegű tanácsadást, vagy felmérné a megújuló energiaforrás alkalmazási lehetőségét, esetleg kíváncsi a potenciális energetikai fejlesztésekre, akkor keressen minket bizalommal a b2b@8genergy.hu e-mail címen, szakértő kollégáink állnak szíves rendelkezésére!

forrás:
Fehér Róbert – 8G ENERGY – Portfolio konferencia előadás – 2024.10.10.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20241011/a-helyben-termelo-es-a-hibrid-eromuvek-jelenthetik-a-napenergia-jovojet-magyarorszagon-715997

2024.10.15
Kérjen ingyenes ajánlatot!
Ajánlatkérés